Showbiz :: Magyar
Gyere, szórd itt el a millióid
Titokban csak mosolyog rajtad
Újabb vállalati show
A bűntudat nő
Érzem majd, ahogy a bűntudat nő
Érzem majd, ahogy a bűntudat nő
A lány ragyog, mint a nap
Nem tudom levenni róla a szemem
Felperzsel mindent, amerre szemünk lát
És nem hibáz
Gyere, fedd fel az igazságot másnak
Még senki nem merte
Megtörni a vég nélküli éjszakákat
Titokban folynak a könnyei
A lány ragyog mint a nap
Nem tudom levenni róla a szemem
Felperzsel mindent, amerre szemünk lát
És nem hibáz
És én elrejtőzöm a világ elől
Egy törött képkeret mögé
És örökké égni fogok, elfutva a szégyen elől
És én elrejtőzöm a világ elől
Egy törött képkeret mögé
És örökké égni fogok, elfutva a szégyen elől
Valamit be kell vallania
De te nem érsz rá, hát elfordítod a
fejed
Megvárod, míg késő lesz
Aztán feded fel, amit még nem
mutattál meg
Túl kevés, túlságosan késő
Túl régóta próbálsz ellenállni
Csak fogtad és elhibáztad
Megszökött a világodból
Látod, hogy hiányt szenvedek?
Még sokkal többért könyörgöm,
Mint amit te valaha is megadhatsz
De nem kell, hogy imádj
Nem kell, hogy rajtam keresztülláss
Ha neked az a jó, igen
Majd egyedül boldogulok
Játszottam már minden piszkos kis zugban
De te mégis tönkre akarod tenni
Hogy bizonyítsd, nagy hibát vétettem
Túl régóta próbálsz ellenállni
Csak fogtad és elhibáztad
Megszökött a világodból
Látod, hogy hiányt szenvedek?
Még sokkal többért könyörgöm,
Mint amit te valaha is megadhatsz
De nem kell, hogy imádj
Nem kell, hogy rajtam keresztülláss
Ha neked az a jó, igen
Majd egyedül boldogulok
Majd egyedül boldogulok
Hamarosan megtörténik,
Hamarosan megtörténik
Az illatát felém fújja a szél
Számomra új
Számomra új
És senkiért nem fog megváltozni
És ez lesz az utolsó, ami emlék marad
És ez vezet majd tovább
És el hozzád
Itt kell, hogy legyen
Ott kell, hogy legyen
Most kell, hogy legyen
Minden, amit örökre elvesztek
Számomra különös
Különös érzés
De senkiért nem fog megváltozni
És ez lesz az utolsó, ami emlék marad
És ez vezet majd tovább, és el hozzád
Megvádolsz,
Higgy nekem, sosem tudtam
Hogy te voltál az egyetlen, te voltál
az egyetlen, oooh
És ez lesz az utolsó, ami emlék marad
És ez vezet tovább, és el hozzád
És ez lesz az utolsó, ami emlék marad
És ez vezet tovább, és el hozzád. Hozzád.
Földre hullok
15 ezer ember kiált
Mind a te álmodért könyörögtek
A földre hullok
Ötezer ház ég porig
Senki sem menti meg ezt a várost
Túl késő
Már megtaláltam, amit kerestem
Tudod, hogy nem te vagy az
Nem, nem te vagy az
A nevedet kiáltottam
Sosem hallottál énekelni
Azt se hagynád, hogy elkezdjem
Hát elvonszolom magam
Mert félbetörted a szívem
Már nem tudlak elfelejteni
Túl késő
Már megtaláltam, amit kerestem
Tudod, hogy nem te vagy az
Nem, nem te vagy az
Neeeeeeem
Távolodom
Soha keresztül sem néztél rajtam
Nem, nem tudlak elfeledni
Földre hullok
Ezer ház ég porig
Ember nem látja már ezt a várost
Túl késő
Már megtaláltam, amit kerestem
Tudod, hogy nem te vagy az
Nem, nem te vagy az
Neeem
Földre hullok
A világ számomra a feje tetején áll
Egyenesen a felhők közé szállok
Hagyj békén, ez semmi komoly
Egyedül megoldom
Ennek semmi köze tehozzád
És nincs semmi, amit tehetnél
Láthatod és szinte hallod is
Szinte érzed az ízét
Ennek semmi köze hozzád
És most sincs semmi, amit tehetnél
Vagy lépj a barlangomba
És porig égetem a szíved
Gyere a barlangomba
Porig égetem a szíved
Kérlek, fedd le a füleidet
És próbálj ide sem figyelni
Így egy árva szavamat sem hallod
És az utamba se kerülj többé
Hagyj békén, ez semmi komoly
Egyedül megoldom
Ennek semmi köze tehozzád
És nincs semmi, amit tehetnél
Vagy lépj a barlangomba
És porig égetem a szíved
Gyere a barlangomba
És fogj el, mint egy szökevényt
Túl rég irányítja az érzéseimet
Túl rég irányítja az érzéseimet
Túl rég irányítja az érzéseimet
Túl rég irányítja az érzéseimet
Előkényszeríti a sötétséget a lelkünkből
Előkényszeríti a sötétséget a lelkünkből
Önpusztításba taszít minket
Önpusztításba taszít minket
Miattuk, miattuk álmodom a te álmaidat
Miattuk, miattuk hagyja el a te sikolyod a
számat
Túl rég próbálok megfelelni neked
Túl rég próbálok megfelelni neked
A kapzsiság képeiben fürdesz
A kapzsiság ritmusaiban fürdesz
A kapzsiság képeiben fürdesz
A kapzsiság ritmusaiban fürdesz
Miattuk, miattuk álmodom a te álmaidat
Miattuk, miattuk hagyja el a te sikolyod a
számat
Túl rég irányítja az érzéseimet
Túl rég irányítja az érzéseimet
Előkényszeríti a sötétséget a lelkünkből
Előkényszeríti a sötétséget a lelkünkből
Önpusztításba taszít minket
Önpusztításba taszít minket
Miattuk, miattuk álmodom a te álmaidat
Miattuk, miattuk hagyja el a te sikolyod a
számat
Te lehetnél az, akit nem akartam igazán
Egy esély egy teljesebb életre
Te lehetnél az, akit mindig szeretni fogok
Te lehetnél az, aki meghallgatja
A lelki mélyrepüléseim
Te lehetnél az, akit mindig szeretni fogok
Melletted leszek, amint tudok
De össze kell ragasztanom a darabjait
Annak, ahogy eddig éltem
Elsőként jött az, aki próbára tett
Minden álmom és stabilitásom
Ő sosem fog felérni veled
Te lehetnél az, akit nem akartam igazán
Egy esély egy teljesebb életre
Téged kellene, hogy mindig szeresselek
Melletted leszek, amint tudok
De össze kell ragasztanom a darabjait
Annak, ahogy eddig éltem
Melletted leszek, amint tudok
De össze kell ragasztanom a darabjait
Annak, ahogy eddig éltem
Előtted
Ez semmit nem jelent nekem
Mert te semmi vagy nekem
És az semmit nem tesz nekem
Hogy ezt te tönkretetted
Mert lehettél volna az első számú
Ha csak időd lett volna rá
És uralhattad volna az egész világot
Ha éltél volna a lehetőséggel
Lehettél volna az első számú
És uralhattad volna az egész világot
És annyit nevethettünk volna
De te ezt tönkretetted
Most is semmi vagy nekem
És ez semmit nem tesz nekem
Azt sem tudod, mit tettél
De majd én rávezetlek
Lehettél volna az első számú
Ha csak éltél volna a lehetőséggel
És uralhattad volna az egész világot
Ha időd lett volna rá
Lehettél volna az első számú
És uralhattad volna az egész világot
És annyit nevethettünk volna
De te ezt tönkretetted
Lehettél volna az első számú
És uralhattad volna az egész világot
És annyit nevethettünk volna
De te ezt tönkretetted
Royal Canadian keverve
Az a fűszeres aroma helyrehozott,
Ami éveken át ért és utazott
Hogy a poharamba te öntsd bele
És csak miattad van hogy
Belül meg nem fagyok
Felteszem, ez áll a mögött
Hogy ellenem fordulhattál
Áthatolhatatlan vagy
Áthatolhatatlan vagy
Bennem ég
Mert áthatolhatatlan vagy
Bennem ég
Az áldozati bárány megtaláltatott
Karamellnek éreztem az illatot
És én mondtam akkor, szeretlek
Csak maláta volt, ami elégett
És csak miattad van hogy
Belül meg nem fagyok
Felteszem, ez áll a mögött
Hogy ellenem fordulhattál
Áthatolhatatlan vagy
Áthatolhatatlan vagy
Bennem ég
Mert áthatolhatatlan vagy
Bennem ég
Mondhatnál bármit
Megpróbálhatnál bármit
Hogy elkerüld a jelentéstelenséged
És a jelentéktelenséged
Irányíthatatlan vagy
Méltatlanok vagyunk a szeretetre
És nem akarom, hogy hidd, érdekel
Sosem tenném
Sosem tudnám
Újra
Miért nem tudod csak szeretni őt?
Miért kell szörnyetegnek lenni?
A távolban lobogsz
A fejed segítségre szorul
De mégis minden az én hibám
Mert te és én ketten egy és ugyanaz vagyunk
És ez az őrületbe kerget
És ez az őrületbe kerget
Visszavonok mindent, amit mondtam
Igen, mindig is az élő halottakhoz beszéltem
És nem akarom, hogy hidd, érdekel
Sosem tenném
Sosem tudnám
Újra
Mondhatnál bármit
Megpróbálhatnál bármit
Hogy elkerüld a jelentésnélküliséged
És a jelentéktelenséged
Neked akkor kellettem, mikor nem voltam itt
És nem számít, mit mondok
Te sosem felejted már el, hogy nem voltam ott
Hát miért kellene, hogy érdekeljen
Fiatal vagyok, de tudom, mikor izgatsz fel
Tudod, hogy érdekel
Ott kellett volna lenned
Tudod, hogy érdekel
Ott kellett volna lenned
Nem számít, hova mentem
Nem engedhetem meg magamnak
Hogy én fizessek a hibákért, amit te követtél el
Itt az ideje, hogy nekem fizess
Fiatal vagyok, de tudom, mikor izgatsz fel
Tudod, hogy érdekel
Ott kellett volna lenned
Tudod, hogy érdekel
Ott kellett volna lenned
Tudod, hogy érdekel
Ott kellett volna lenned
Tudod, hogy érdekel
Ott kellett volna lenned
Tudod, hogy érdekel
Ott kellett volna lenned
Tudod, hogy érdekel
Ott kellett volna lenned
Oh, lassan belefáradok
Hogy hagyom, hogy ellopj
Mindent, ami az enyém, tőled úgy érzem
Azért születtem, hogy téged kiszolgáljalak
De változom, óráról órára
Messze magad mögött hagysz minket
Hát mind a selejtbe dobjuk lelkünk
És tovatündöklünk az egeden
Oly félve a halált
Mert azért születtem, hogy tönkretegyelek
És változom, óráról órára
S mindenképp egyre erősebb leszek, igen, igen
Te vezettél, te vezettél, te…
Oh, és mindenképp egyre erősebb leszek, igen,
igen
Ki tudja egyáltalán
Mennyit kell még nyögni, keseregni
És reszketni belül
Ő mindent meg kell, hogy adjon
Amire szükséged van
Ez elég?
Egyre kifutsz az időből
Ahogy elhatalmasodik feletted
Belül megtörve érzed magad
Sóhaj, nyöszörgés a légkörön át
Erősödő vihar
Ami felém tart
Tőle még mindig megkapsz
Mindent, ami kell
Ez elég?
Egyre kifutsz az időből
Ahogy elhatalmasodik feletted
Belül megtörve érzed majd magad
Ezt érzed
És én érzem, magam is megtörtem benned
Érzem…
